Öko turisták

2012.06.25 08:18

A világban bekövetkező változások sok embert ébresztegetnek, arra, hogy valamin változtatni kéne. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy akik hozzánk látogatóba érkeznek, mennyire eltérő gondolkodásúak. Sokan terveznek kiköltözni, önellátásban gondolkodnak, és tapasztalat gyűjtés céljából érkeznek. A hétvégén, két  látogatónk is volt. Az egyik látogató velünk töltötte a hétvégét, megosztottuk ételünket, szállásunkat, örömeinket, gondolatainkat, munkánkat, mindkét fél értékes tapasztalatokkal gazdagodott. A másik látogató vasárnap délelőttre jelezte jövetelét, du érkezett, néhány órát töltött nálunk, és valószínűnek tartom, fogalma sincs mibe szeretne belefogni, mit vállal, milyen dolgokat tervez. Kedves kísérőjével két mondtot sem tudtunk váltani, pedig ő érezte az általunk küldött üzeneteket....

A tény változás szükséges! Minden héten jönnek, látogatóba, és azt kell látssuk, amúgy is kevés időnkből sokat ragadnak el, tőlünk , úgy hogy közben fontos dolgunkat halasztjuk feleslegesen! Az hogy hetente leutazzunk, pénz, fáradtság, és idő!

Nagyon szivesen barátkozunk, de ennek a feltétele a kölcsönösség!

2-3 órás látogatás, nem elegendő, ahhoz, hogy valódi tapasztalatot gyüjtsön bárki, az csak minket tart fel a munkánk végzésében!

Legutolsó vendégünk látogatása, nagyon sok okulást hozott a számomra!

Ezekből a tapasztalatokból kiindulva, szedtem össze az alábbiakat:

 

Fontos, viszont tisztázni :

  • aki kiköltözik a természetbe, az felelős, azért amit ott tesz!
  • ha magával viszi a kényelmét,  mérgeit, akkor kár ilyen megoldáson gondolkodni!
  • valamiért  tedd ne félelemből, üzleti érdekből!
  • a mai kényelmes életformáról való lemondás az elsődleges lépés , hogy a természetet meg tudjuk őrizni!
  • az ember természeti lény, tehát képes vissza "vadulni" ahonnan jött!
  • aki ezt nem akarja, az vegyen falusi házat, van elég minden országrészben elegendő!
  • az tervezzen tanyasi életmódot, aki saját maga örömmel, gondoz növényeket, állatokat, mivel ez felelősséggl, lemondással , rengeteg folyamatos munkával jár!
  • aki nem próbálta ki magát ilyen környezetben, hosszabb távon, az jobb, ha ízelítőt vesz belőle, kevesebb csalódás éri!
  • aki tanulni megy valahova, az ne csak elvenni akarjon az időnkből, hanem viszonozza azt munkával, tisztelettel, vagy más módon, mert a haladásunk közös érdek!

Nagyon fontos, tisztázni, előre, miért szeretne jönni, hogy a találkozás, valódi értékeket hordozzon!

Ez után is örömmel látunk érdeklődőket, a fentiek betartásával:)