Ha észreveszed a gondoskodást Smaragdfalva megálmodójának szavaiban, ahogy visszakérdez az érkezéseddel kapcsolatban a 3 perces telefonbeszélgetésnél, máris egy mérföldes lépéssel bentebb vagy. Ha a sár és az borongós idő csak a tettvágyat fokozza benned, ha megdobban a szíved a szépséges mező végében kéklő hegyektől, ha egy nap után a szívedbe zárod azt a mezőt a Béla nevű birkával, a kecskékkel, a tyúkokkal, a lovakkal és a kutyákkal együtt, akkor beértél a helyedre, és éppen azt csinálod, amit tenned kell ezen a Földön.
Ha bátran beveted használaton kívüli, időnként döcögős angoltudásodat, és őszintén elmondod azt a három gondolatod, ami épp jön az új-zélandi és a német önkéntesnek, akikkel pont váltjátok egymást Smaragdfalván, akkor egy pillanat alatt megnyílnak, és működni kezd köztetek a mosoly, a vidámság és az áramlás. És akkor épp azt teszed, amit megdicsértél az új-zélandi lánynak. Azt a csodálatra méltó mintát követed, amit az új-zélandi fociválogatott mutatott a vb-n: őszintén, nyíltan, nagy-nagy önbizalommal, hittel és jókedvűen játszotta a maga egyszerű játékát, s veretlen is maradt! (Pedig előtte a leggyengébb csapatnak könyvelték el a mezőnyben.)
Ha megörülsz a jurta illatának, Magdi kedvességének, ahogy teával kínál, ha átéled azt a teljességet a munkákban, amit korábban is Magfalván, Bösztörpusztán, Sárándon és a többi nagy közös munkában, a fontos kalákákban, akkor már érzed azt is, ahogy a helyi tündérek a tenyerükre vesznek. No lám, megjött még egy, akit küldtek, mondják, és mosolyra húzódik a szájuk.
És ahogy leültök enni, beszélgetni, megpihenni, tisztán érzed, ahogy átjár a nagy öröm, mert ez az az érzés, amikor sorsvonalad kellős közepén evezel. És alighanem még ez a feketerigó is erről az érzésről dalol a jurta fölé telepedve, miközben hangjával megvigasztalja, bearanyozza az esős, hűvös időben növekvő alkonyatot.
És akkor ott a fősodrás kellős közepén beszélhettek a legfontosabb dolgokról, szavakkal teremthetitek a jövőt, szavakkal megidézhetitek az építkezéshez szükséges jövőképet, az ahhoz szükséges ragyogó embereket, ragyogóan működő eszközöket, a már megtapasztalt külső és belső tudást.
Közben átéled, hogy az elmúlt 11 évben a magyarságért, emberiségért, társadalmi önszerveződért elvégzett sok-sok munka tapasztalata mennyire ide illeszkedik. És átéled, ahogy a hosszú évek óta járt belső utad tapasztalatai, működő eszközei mennyire pont ide kellenek, szinte örömtáncot járnak. Átéled, ahogy a többi Éggel, Földdel összhangot kereső igaz kezdeményezésnél át szoktad, de most erősebben. Megint erősebben, rendre erősebben, mert ahogy az idő halad, úgy vagyunk mindig egyre közelebb az új világ teremtéseihez, az új világfa szárba szökkenéséhez.
Másnap átéled, ahogy köszönt Téged a Bükk derűjét, frissességét és jó híreit hozó Laskó-patak. Mely a Pilis-Hargita vándorait is köszöntötte picivel északabbra Bátornál, amikor a zászló hordozói átértek a Mátrából a Bükkbe.
Aztán ott lépkedsz a patak túloldalán álombéli tájon Miklóssal. A Lelkesek Körének nagy-nagy mosolya, Miklós olyan, mint egy a közelből származó, emberré változott nyírfa, mindent tud a tájról, a vizek és a vadak járásáról, a bokrok és fák növekedéséről, a talajról, a földről, termésről, mit hogyan lehet építeni, megoldani, összekötni, éleszteni, keleszteni, elkészíteni, ízesíteni. Most is elmondja ezt a tájat, de csak pár csendes szóval, mert ez a táj itt most mindent elmond magáról. S csak int, mutat még egyszer a hegyek felé, miközben rám mosolyog.
Aztán váltunk pár szót, hogyan tudnánk mi is földvétellel növelni a megálmodott Smaragdfalva területét, és az önkéntességen túl ezzel is részt venni a közös nagy vállalkozásban. Közben előttünk egy szürke gém (!) emelkedik fel, Miklós áhítattal mutatja: „Oda nézz!” Hát ilyen ez a terület a jó öreg Laskó mentén…
És olyan hatalmas ereje van e helynek, hogy három nappal a hazatérésem után is a legerősebb szimbólumként tudtam megidézni, és egy jókora lökéssel indított az írás felé. Ajándék. A világot megtartó erők ajándéka és lakhelye.
Smaragdfalva jórészt még álom. A szorgos munkával letett alapokhoz még jókora lépések kellenek. Visszanézve e két nap élményeire csak azzal a vezérgondolattal érdemes ezeket a lépéseket megtenni, amit Magdi megfogalmazott: „Tisztelet és feltétel nélküli szeretet a Földanyának és minden létezőnek.”
A Smaragdfalvának otthont adó hely, a falut megálmodó gondolatok és lelkek, az eddigi munkák és találkozások összességében egy jókora lehetőséget rajzolnak ki. Akinek errefelé vezet az útja, jó alaposan vegye mindezt szemügyre. Munka és feladat van bőven, de eszköz, tudás, hit, akarat és égi hátszél is legalább annyi hozzá. És tegyük csak hozzá Grandpierre Attila egyik dalszövegének üzenetét: „Amiért születtünk, felelősek is vagyunk. És ez vitézséget követel Tőled is!”
Legvégül még egy jó tanács. Bármibe is belefogunk, ne a legvégén akarjuk jól érezni magunkat, hanem közben végig. Ha ez a jóérzés velünk van, az a biztos jele, hogy az igazi utunkat keressük, találjuk, járjuk, és közben az igaz ritmusunkat tartjuk a harmadik évezred biztató hajnalán.
Hegedűs Gergely András
András további cikkei >>>
