Az Anyaföld

Sokadik beszélgetés témája, hogy azzal a gondolkodással, amit mi valósítunk meg, "visszatérünk az őskorba,  a bronzkorba, ". Fura, hogy ismerőseink nem emlékeznek vissza 40 évre, hiszen gyerekként még hordtuk a vizet a kútról, minden tárgyat őriztünk, megbecsültünk, a munkának értéke volt, mind az egyén, mind a közösség szemében. A gépek még nem uralták el az életünket, és a beszélgetés általános volt, utcán, villamoson. Ma, ha belépünk egy üzletbe, vagy liftbe, ciki köszönni, beszélgetni, mindenki a mobiljába bújik. Nem ugranak fel a fiatalok, hogy átadják a helyet. Elképzelésünk, hogy érző, békére vágyó emberek, közösséget teremtsük meg, akik hajlandóak lemondani  a napi pazarló luxusról, és kemény fáradtságos munkával, őszinte elkötelezettséggel, alázattal forduljunk a Természethez, Szülő Anyánkhoz! Lemondás, ha nem gépek mozgatják a tárgyakat, hanem mi? Az izmainkat siratjuk, de félünk egy kicsit izzadni, elfáradni? Minden nap, amikor odalenn elkeseredett küzdelmünket  lezárja az esti sötétség, fáradtan, de elégedetten nyugtázzuk, ma is tettünk valamit, hogy az élet szép és Áldást hozó lehessen a számunkra. Nagy becsben tartjuk segítő barátainkat, akikkel a munkánk és az életünk egy része épp összeköt. Tudjuk, mindenki, aki érkezik hoz, és visz is , és ez a természet nagy törvénye a mi kicsi életünkben is megmutatja magát.