Pata ápolás

Pata ápolás

Először csak tetszettek a lovak, aztán megszerettük őket, hamarosan rá is ültünk, és gyorsan kiderült semmit sem tudunk róluk. Tehát elkezdtünk lóul tanulni.  

Amit mi nem látunk, a szaruréteg alatt, lévő gazdagon hálózott vérkeringés. Rossz körmölés, helytelen tartás a pata betegségek és ez által a ló betegségek 90 % -a innen ered. Gondoljunk bele, hogy a helytelen körmölés következményét, az érzékeny lábakat, azzal teszik tünetmentessé, hogy ebbe a véredényekkel átszőtt patába szögeket vernek.. ami többszörösen probléma, hiszen a hideg vas, még a szarurétegben lévő csöves szerkezetbe is feljuttatja a hideget, vagy meleget, és ezzel is károsítja a pata és a patás állat állapotát. Milyen lenne, ha a cipőnkben belülről szögek lennének, és nekünk ezen kéne járni, futni, pihenni. A ló ha fáj a lába, úgy próbál magán segíteni, hogy a fájós részt tehermentesíteni próbálja, így elkezdi csámpásan tartani a lábait, és a súlypontja eltolódik, így a gerincre is nagyobb, helytelen terhelés hárul. Amikor ezzel a nagyon érékeny állatokkal foglalkozunk, kiderül, hogy a feszültség ami a testükben folyamatosan a kényelmetlen, feszültség, ésa fájdalom következménye ként a ló nem lesz együttműködő, hanem a fokozott terhelésre, elenállással fog reagálni.