Hosszabb-rövidebb böjtjeim alatt, - mikor így, vagy úgy, de kiderült a beszélgetőpartnerem számára, hogy csak vizet iszom egy ideje - azok részéről, akik még nem „kóstoltak bele a nem evésbe” gyakori megjegyzés volt, hogy sajnálnak amiatt, hogy koplalok.
Ilyenkor általában elmondtam, hogy a böjt az nem egyenlő az éhezéssel, mert…
És itt következtek az innen-onnan olvasott, hallott, esetleg meg is tapasztalt ismérvek, melyek a két állapotot megkülönböztetik.
Tudom, hogy az alábbi néhány tanács nagyon sok tisztítókúrákkal foglalkozó könyvben megtalálható, de talán lesz valaki, akit ezek a picit döcögősen induló mondatok segítenek majd abban, hogy az írás címében feltett kérdés a saját kúráinál már ne is legyen kérdés.
(Hozzá teszem még, hogy bár önző dolog, de az eddigi böjtös-következetlenségeim miatt, saját magam számára sem árt az írásos emlékeztető…)
Az első jó tanács, ami eszembe jut, elsősorban magamnak szól:
Titkolni általában nem kell, de ne is beszéljek boldog-boldogtalannak arról, hogy éppen böjtölök!
A böjt az egy Szent tevékenység, a böjti állapot, az egy Szent állapot!
Az emésztésre fordított energiák nagy része felszabadul és a szellemi gyakorlatok felé fordulhatunk. Kitisztulnak nemcsak a fizikai, de a lelki és szellemi csatornáink is. Mindhárom síkon érzékenyebbek lesznek a receptoraink. A böjtre való felkészülésnek a bevezető szakaszra javasolt táplálkozás mellett tartalmaznia kell a szellemi ráhangolódást is. A fizikai megtisztulás mellett a lelki-szellemi salakanyagok kiürítésével is foglalkoznunk kell, mert különben csak fogyókúrázni fogunk!
A bevezető-ráhangolódó szakaszban meghatározott problémá(k)ról menetközben persze kiderülhet, hogy az eredeti problémá(k)nak csak a következménye(i), vagy csak az elfedésére szolgál(nak).
Ugye milyen nehéz ezzel a sok többes számot jelölő zárójellel megbirkózni! Ezért célszerű is talán egyszerre csak egy problémát kiválasztani és felfejteni azt a böjt alatt. Ha ezután van még kedvünk hozzá, akkor térhetünk rá sorban a többire is.
Lehetséges az is, hogy a Teremtőre bízzuk: Ugyan fedje már fel a számukra az életünkben legzaklatottabb területet, és mutassa meg, hogyan simítsuk el a hullámokat!
Hogyan teheti ezt meg a Legfőbb Mester?
Úgy, hogy kinek-kinek a saját egyéni csatornáján keresztül üzen a meditáció, ima, munkavégzés, zuhanyozás, stb. közben képekkel, hanggal, illattal, érzettel, vagy a kis mesterek által akár „élőben” is.
A kis mesterek azok, akiktől a számomra a legtöbbször nehéz elfogadni az iránymutatást, a tanítást, mert, ha teszem azt a türelmetlenségemre kell felhívniuk a figyelmem, akkor bevághatnak elém a dugóban, akkor épp az orrom előtt bezárhatják a fél órás ebédszünetre a hivatali ablakot, akkor negyedszer is elmagyaráztathatják velem a házi feladatuk számomra pofon egyszerű megoldását, mielőtt azt mondják: „Látom apa ideges vagy, majd megkérdezem inkább anyától!”
A szent tevékenység egyik jellemzője, hogy az azt végzőnek a figyelme rá irányul. Mármint a tevékenységre.
Ez így nem tűnhet túl nehéznek, de próbáljuk meg, hogy mosogatás közben csak magára a mosogatásra figyeljünk! Csak az éppen aktuális mozdulatnak szenteljük a figyelmünket úgy, hogy az a lehető legkevesebb „kosszal” járjon, a lehető legkevesebb víz és mosogatószer fogyjon, a lehető legtisztább legyen az edény stb.
A lelki-szellemi gyakorlatok elhanyagolása ahhoz vezethet, hogy a felsőbb erők elfordulnak a böjtöt végzőtől, mivel nincs meg irányukban az érdeklődés. Ilyenkor azon túl, hogy nem tudunk a végére járni az előzetesen felvetett problémának, még az egészségünk is károsodhat, mert nincs visszajelzésünk fentről, a fizikai állapotunkat illetően!
Ezért aztán az is előnyös, ha van a környezetünkben valaki, fizikai testben élő is, aki figyelemmel kíséri a böjtünket, mert a fenti esetben legalább Ő figyelmeztethet a helyzet elfajulására.
Ha megtaláltuk a mindennapi teendők és a gyakorlatok végzése között az egyensúlyt, akkor a böjt meghozza a megfelelő szellemi megtapasztalásokat is.
Ezek kicsit olyanok számomra, mint az álmok. Mikor benne vagyok az álomban, minden valóságos, élettel teli, érzékekre ható, és egyértelmű. A sikeres böjt idején egyértelmű a számomra, hogyha valóban látok egy szellemi lényt, vagy hallok egy üzenetet, akkor az nem az én képzeletem szüleménye. Annyira egyértelmű, hogy esetleg nem jegyzem le, vagy nem memorizálom az eseményeket.
Márpedig ezek az élmények ugyanúgy szertefoszolhatnak, mint egy álomkép!
A böjt idején hihetjük azt - miközben fehér (vagy akár lila) ködben lebegünk -, hogy két lábbal állunk a Földön, és mi tartjuk kézben a szálakat; és ennek a fordítottja is megtörténhet: Hihetem azt a böjtből visszatérve, hogy csatorna vagyok Ég és Föld között, miközben az elmém szüli magamnak a „szellemi üzeneteket”.
Amennyiben a böjt alatti elmélyülésekkor megtapasztalt érzetek, képek, és az ezekhez vezető gyakorlatsor bevésődik, akkor a visszatérés utáni befelé fordulások alkalmával is el lehet jutni azokra a helyekre, ahol fogadni tudjuk ezeket az energiákat.
Ennél konkrétabban írásban nem lehet fogalmazni, mert a megtapasztalás mindenkinél egyéni. Például, ha kimondjuk a „RÓZSA” szót, valakinél a virág illata az, ami megjelenik, másnak a szirmok és a tüskék tapintása, a harmadiknak esetleg a vörös szín.
Jegyezzük meg a saját utunkat a kívánt állapotig, hogy az a böjt utáni hétköznapokban is felidézhető legyen!
A böjt végére a gyakorlatok elvezethetnek minket a válaszokig, és a beérkezett üzenetekből, megtapasztalásokból megszülethet a problémánk megoldása. Így egy már évek, évtizedek, vagy életek óta többször körbejárt, körülírt, vagy esetleg éppen elkerült, elhanyagolt rosszul működő élet-terület végre feléled, termőre fordul, mert:
Egy KÖR végre bezárult!
Berta Miklós
